Bolyongás

Eltévedtem, merre tartok? Fekete ürességet látok. Üres minden: a táj, a szavak, üresek a lelkemben a falak. Kiürültem, nincs bennem semmi. Úgy érzem már ideje menni. Bukott vagyok, egy Földre tévedt lélek, tulajdonképpen minek is élek?
Körbenézek, de igazából nem látok, halott minden e világon. Csupasz szobák, arctalan arcok, felesleges küzdelmek és harcok.
Elfáradtam, nem akarom tovább, viszlát fényesség, viszlát világ.
Nem fáj már semmi, nem akarok lenni. Mosolygok, mert az őrület utat tört, mosolygok, mert már nem érdekel....Őrült mosoly, akarod látni?

Baj

Baj van és nemtom mi, beképzelek mindenféle szart. félek. nagyon félek. összejött minden, jó kapcsolat, jó munka és én mégis....szóval mégis...

Kiáltás

El akarok tűnni,
meg akarok szűnni,
A semmibe rohanni
Kívülről rohadni.
De ne aggódj, nem kiáltok.

Unom a haragot,
Unom a visszhangot,
Unom a lelkiismeret
harangjait a fejemben
De ne aggódj, még nem kiáltok.

Elegem van magamból
Elegem van a gyűlölködő hangból.
Elegem van, hogy nincs hová bújnom,
Hogy mindig ugyanazokat a szavakat fújom.
De ne aggódj, csak belül kiáltok.

Szeretném látni a fényt a végén,
Szeretném megélni álmaim lényét.
Szeretném, ha nem fájna ennyire
Szeretném, ha lényem eltűnne messzire.
Most már aggódj, mert már kiáltok.

Egy szív vallomásai

Tudod Te, hogy mit jelentesz nekem? Hogy tudhatnád, hisz elképzelni se lehet. Írhatnék, most csöpögős közhelyeket, de abban hol lenne, az amit érzek? Nehéz erről írni, hisz már sokan megírták, de mégis vágyom arra, hogy tudathassam a világgal.
Össze voltam törve, valahol még mindig darabokban vagyok, erre jöttél Te és az egész életem megváltozott.
Nézlek, sokszor csak nézem egy-egy mozdulatod és boldoggá tesz, hogy melletted vagyok. Szeretem mikor mosolyogsz, mikor éjjel álmodban motyogsz, szeretem, amikor melletted alhatok. Nem éreztem még magam ilyen biztonságban, valahogy már úgy érzem nem bánthatnak az árnyak. Mintha megleltem volna azt a helyet, amit mindig is kerestem.
Mindenki mondja, hogy "oh majd elmúlik, hogy megunod ezeket", de honnan tudhatnák miket is érzek? És ha elmúlik, és nem lesz már lángoló? Attól még a biztonság és a szerelem nem változó.
Jól érzem magam, végre boldog vagyok. Szeretném, hogy már minden nap így érjen utol.
Szerelem, család, boldogság, ami csak a miénk. Szeretnék megadni bármit amit csak kérsz.
Szeretném meghálálni, amit talán Te észre sem veszel, hogy mennyi mindent adsz nekem, amit eddig nem élhettem meg....

Otthon

Mit is nevezünk otthonnak? Honnan tudod, hogy hazaértél?
Számodra mit jelent ez? Egy ház, egy lakás, egy ágy vagy egy személy?
Fizikai vagy lelki síkon létezik?
Számomra most egy személy mellett ébredés jelenti az Otthont. Egy személy, akit "valahol már láttam", és sose gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogja nekem jelenteni; Szerelem és biztonság.
Az az érzés, hogy mikor mellettem van, akkor már nem olyan félelmetes a világ, amikor megszűnik a fájdalom és csak a boldogság létezik. Azt hiszem, erre használják még a Bizalom szavát is. Sajnos eddig nem tudtam, hogy mit is jelent ez. Milyen csodálatos bízni és megmutatni magad. Amikor nincsenek álarcok, nincsenek megjátszások vagy rettegések, mert nem kell többet félned, mert van Ő és akkor is ott van, ha megmutatod ki is vagy valójában.
Mikor rettegsz a sötéttől, minden éjszakád rettegéssel telik, mert álmatlansággal küzdesz és félsz a sötétben megbúvó árnyaktól. Aztán belép az életbe, lefekszik melléd az ágyba, megfogja a kezed. Körülvesz az illata, a melegsége és a lénye. Már nincs mitől félned, mert úgy érzed, hogy ennek így kell lennie, otthon vagy: a meleg és biztonságos világodba, ahol nem bánthatnak a sötétség teremtményei,mert Ő veled van és fogja a kezed és elijeszt mindenkit, aki árthatna neked.
Becsukod a szemed, és sok sok év óta először békében alszol el. Nyugodtan, mélyen és őszintén. Ha mégis felriadnál,mert a rossz álmok így is üldöznek, akkor is tudod, hogy ott van melletted, csak ki kell nyújtanod a kezed és megérintheted, beletúrhatsz a hajába, hozzábújhatsz és már is újra körülvesz a béke és a nyugalom, és pillanatokon belül megnyugszik a szíved és újra hazatalálsz.
Reggel kinyitod a szemed és az éjszaka árnyait beborítja a hajnal világossága, a nap sugarai és mosolyogva nyitod ki a szemed, hisz tudod, hogy csak oldalra kell fordulnod és az éjszakai őr angyalod még ott szuszog melletted és vele kezdődik egy új napod. Mosolyogsz, mert érdemes felkelni. Érzed, hogy élsz és boldog vagy. Finoman átöleled, és a szívverésének zajával hallgatod a reggel közeledtét és az új nap ébredését.
Nekem most ez jelenti az "Otthont", Ő jelenti az otthont és a biztonságot. Ő és vele egy nap lezárása és egy új napra ébredés.

Legyen már holnap...

http://www.youtube.com/watch?v=BU0qteRQuZI

Pillanatok alatt hullik szét minden darabokra.......
Boldog új évet.......csak legyen már...

A katona harca

Tűz lobbant valahol, amitől a katona a porba hullt.
Térdelve, hangosan zokogott, hogy lehet, hogy amiben hitt így megkopott?
Bátor harcos volt ő, a hősök egyike, akinek csak a hite volt a mindene.
Szilárdan állt, és hitte, hogy sérthetetlen, hisz a lelke bezárult, nem maradt más csak elme.
Biztos volt benne, hogy állhat ily magányosan, hisz az érzelmek csak halált hozhatnak.
Nem értette mi történt, nézte a lábait, hogy történhet ez, hisz két lábon áll itt.
Nem ólomból van, hanem a legnemesebb acélból, rendíthetetlen igaz, de teljesen más célból.
Aztán jött Ő, szárnyai vörösek, tökéletlen angyal, neki mégis a minden lett.
A katona kezéből kiesett a fegyver, harcolni már képtelen, és nem is érthette meg.
Üres kezével, most az Ő kezét fogta, tudta, hogy egy pillanat, de mégis odaadta.
Szíve megtelt, hite meggyengült, ereiben a vére örült táncba lendült.
Ezen az éjszakán nem értette, hogy élhetett eddig egyedül, hisz ma már képtelen...
De jött a hajnal, és Ő is vele ment. A katona hajtogatta, hogy tudta hogy ez lesz, hisz máshogy nem lehet...
Újra egyedül állt a harc mezőn, máskor pedig saját lelkével szemben ült.
Majd lassan tett egy lépést és még egyet, érezte, hogy fáj, de másképp megreked.
Valami kettészakadt benne, hirtelen meghasadt, de csak ment tovább,ott hagyva több darabba.
Nem adta fel, hisz ő egy bátor katona, előre nézve haladt önmagával harcolva.
A tűz égetett, fényesen lángolt, de belelépett és már nem is félt a haláltól.
Ó, mily csodás volt a lángok közt elégni, forróra hevülni, majd a pernyében szállni.
Boldog volt, hisz már nem volt egyedül, szívében az éjszaka emléke, a lelke meg elkerült.
Messze földeket járt be, megismert társakat, már nem számított a gyűlölet és a harag.
Retteget, félt, hogy megint fájni fog, de látta, hogy minden lélek ugyan így bolyong.
Végigmérte magát és örülten kacagott - lám mégis csak egy megégett fém szív vagyok...-