Az esőben állok, tisztára mosom magam.
Körülöttem csak a cseppek hangja.
Nincs senki más csak én és a vihar.
Ilyenkor minden más teljesen kihal.
Fázok, de nem számit, elborít a víz.
Magamba szívom az illatot, amit az ég sír.
Polom rám tapad, mellbimbóm kemény
Víz folyik az arcomról, éled a remény.
Átveszem a vihar erejét, lüktet, él
Egyesülök vele, ereimben vízként folyik a vér.
Szívem hangosan ver, én vagyok dörgés.
Kiabálok, sikítok, velem forog a pörgés.
Lassul az egész, már alig alig kopog.
Belül a lelkem is már csak halkan zokog.
A víz beterített, majd eltakart.
Eggyé váltam a természettel és az erő megmaradt.
Körülöttem csak a cseppek hangja.
Nincs senki más csak én és a vihar.
Ilyenkor minden más teljesen kihal.
Fázok, de nem számit, elborít a víz.
Magamba szívom az illatot, amit az ég sír.
Polom rám tapad, mellbimbóm kemény
Víz folyik az arcomról, éled a remény.
Átveszem a vihar erejét, lüktet, él
Egyesülök vele, ereimben vízként folyik a vér.
Szívem hangosan ver, én vagyok dörgés.
Kiabálok, sikítok, velem forog a pörgés.
Lassul az egész, már alig alig kopog.
Belül a lelkem is már csak halkan zokog.
A víz beterített, majd eltakart.
Eggyé váltam a természettel és az erő megmaradt.
2 megjegyzés:
Szia. Ez a vers saját vagy valakitől idéztél? Nagyon tetszik. Jó a blogod. Kedvencek közé kerültél:)
Szia! a vers saját:) köszönöm,hogy irtál:)
Megjegyzés küldése