Doboz és a kincs
Sötét van. A lány ül a szobába, mellét és tüdejét szorítja valami.
Körül néz, látja, hogy a szoba szigetelt: Gumiszoba. Akkor már tudta, hát idekerült, a tüdején a szorítás a kényszerzubbony szorítása… Senki nem értette, csak a bolondot látták benne, pedig nem volt az. Ő csak látta a kincset, amit más nem és nem adta fel, mindenhol azt kereste.
A kincs körülfonta életét, csak azért élt, hogy óvja, vigyázza kincsét. Egyedül harcolt érte, mindenkit eltaszítva, nyújtotta kezét, majd ölelte a kincset és meg akarta óvni minden bajtól.
Ehelyett most itt ül… kartonján az elmebeteg szó pirossal világít, persze hisz könnyebb ezt mondani, mint meghallgatni és megérteni… Empátia? Ugyan már… „Amit nem látok az nincs is és én nem láttam kincset, csak egy sötét dobozt, ami nem ragyogott, hanem undorító volt”.
Nem hittek hát neki, nem segítettek rajta, hanem bezárták, elvitték tőle élete értelmét, és megy a kezelés: „neked nem kell az a kincs, jobb neked nélküle, nem is létezett…”
A lány mosolyog állapota nem „javul”, mert belül tudja, és érzi azt a ragyogást.. Összeszorítja fogát és harcol, nem hallgat másokra. Miért is hallgatna?? Ők nem látták… A lányt csak a kincs teszi boldoggá, hát nem hagyja, hogy elvegyék tőle.
Mosoly az arcán marad, majd erre gondol: „ Én láttam, amit Ti nem, nekem megadatott a csoda, hogy lássam a dobozba a ragyogó szépséget, amit ti sose fogtok, mert a doboz nem akar nektek kinyílni, és nem mutatja meg tartalmát, és mert ti nem is akarjátok látni.. Mondtátok, hogy ócska doboz, hát sokszor én is azt láttam, igen láttam a dobozt én is, hiába csukódott be, hiába rejtette mélyebbre a kincset, hiába akarja előlem is eldugni, majd rájön, hogy anélkül csak egy átlagos doboz, semmi több. Én tudom, hogy benne van a fény, hát várok és nem felejtem el, mert ott kell lennem, benyúlni a doboz mélyére és újra és újra előhúzni a csodáját.
Örült vagyok? Talán igen, de nem azért, mert a kincset akarom, hanem azért mert ti irányitotattok, és féltem, így a kincs is félt és bezárult. Oh hibás a doboz, nagy hibát követett el, hisz újrafestette önmagát, és mindenkinek azt mutatja…Dühös vagyok, haragszok rá, legszívesebben eldobnám magamtól, de… de nem teszem, maradok, ülök és várok, és ott leszek mindig ha a doboz újra ki akar nyílni, és segítek, hogy nyitva is maradjon. Éltetem a dobozt és a doboz éltet engem. Csavar vagyok a doboz oldalán, ami nyitja a dobozt, a doboz, pedig rejtett kincsével az életem, és a legszebb nekem…Hiába zártok most börtönbe, hiába minden harc ellenem, hisz becsukom a szemem, és a kincs ott ragyog bennem…Adjátok fel, hisz tudom, amit tudok, higgyetek nekem és ne vegyétek el az életem…Segítsetek és nézzetek mélyebbre, hogy a kincs újra szabad legyen!”
A szorítás a tüdőn, hirtelen engedett, hisz a lány lelke szabad lett, volt aki hitt neki és megfogta a kezét, a lány már nem félt nem a hazugságokba élt. Felállt majd bátran kiáltott: „IGEN AKAROM! SZERETEM! TUDOM! TESZEM!” Ráébred végre mitől régóta félt, megindult előre tudatosan az úton, segít a kincsen halkan egyszerűen, várja, hogy a doboz észrevegye mit is ér a lelke. Erős marad és minden este imát küld az égbe:
„Uram add, hogy véghez vigyem amit érzek, és add, hogy a kincsemmel újra együtt legyek!”
Sötét van. A lány ül a szobába, mellét és tüdejét szorítja valami.
A kincs körülfonta életét, csak azért élt, hogy óvja, vigyázza kincsét. Egyedül harcolt érte, mindenkit eltaszítva, nyújtotta kezét, majd ölelte a kincset és meg akarta óvni minden bajtól.
Ehelyett most itt ül… kartonján az elmebeteg szó pirossal világít, persze hisz könnyebb ezt mondani, mint meghallgatni és megérteni… Empátia? Ugyan már… „Amit nem látok az nincs is és én nem láttam kincset, csak egy sötét dobozt, ami nem ragyogott, hanem undorító volt”.
Nem hittek hát neki, nem segítettek rajta, hanem bezárták, elvitték tőle élete értelmét, és megy a kezelés: „neked nem kell az a kincs, jobb neked nélküle, nem is létezett…”
A lány mosolyog állapota nem „javul”, mert belül tudja, és érzi azt a ragyogást.. Összeszorítja fogát és harcol, nem hallgat másokra. Miért is hallgatna?? Ők nem látták… A lányt csak a kincs teszi boldoggá, hát nem hagyja, hogy elvegyék tőle.
Mosoly az arcán marad, majd erre gondol: „ Én láttam, amit Ti nem, nekem megadatott a csoda, hogy lássam a dobozba a ragyogó szépséget, amit ti sose fogtok, mert a doboz nem akar nektek kinyílni, és nem mutatja meg tartalmát, és mert ti nem is akarjátok látni.. Mondtátok, hogy ócska doboz, hát sokszor én is azt láttam, igen láttam a dobozt én is, hiába csukódott be, hiába rejtette mélyebbre a kincset, hiába akarja előlem is eldugni, majd rájön, hogy anélkül csak egy átlagos doboz, semmi több. Én tudom, hogy benne van a fény, hát várok és nem felejtem el, mert ott kell lennem, benyúlni a doboz mélyére és újra és újra előhúzni a csodáját.
Örült vagyok? Talán igen, de nem azért, mert a kincset akarom, hanem azért mert ti irányitotattok, és féltem, így a kincs is félt és bezárult. Oh hibás a doboz, nagy hibát követett el, hisz újrafestette önmagát, és mindenkinek azt mutatja…Dühös vagyok, haragszok rá, legszívesebben eldobnám magamtól, de… de nem teszem, maradok, ülök és várok, és ott leszek mindig ha a doboz újra ki akar nyílni, és segítek, hogy nyitva is maradjon. Éltetem a dobozt és a doboz éltet engem. Csavar vagyok a doboz oldalán, ami nyitja a dobozt, a doboz, pedig rejtett kincsével az életem, és a legszebb nekem…Hiába zártok most börtönbe, hiába minden harc ellenem, hisz becsukom a szemem, és a kincs ott ragyog bennem…Adjátok fel, hisz tudom, amit tudok, higgyetek nekem és ne vegyétek el az életem…Segítsetek és nézzetek mélyebbre, hogy a kincs újra szabad legyen!”
A szorítás a tüdőn, hirtelen engedett, hisz a lány lelke szabad lett, volt aki hitt neki és megfogta a kezét, a lány már nem félt nem a hazugságokba élt. Felállt majd bátran kiáltott: „IGEN AKAROM! SZERETEM! TUDOM! TESZEM!” Ráébred végre mitől régóta félt, megindult előre tudatosan az úton, segít a kincsen halkan egyszerűen, várja, hogy a doboz észrevegye mit is ér a lelke. Erős marad és minden este imát küld az égbe:
„Uram add, hogy véghez vigyem amit érzek, és add, hogy a kincsemmel újra együtt legyek!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése