Némaság

Már nem tudom mondani, amit érzek
Némaságba burkolozva, egyedül félek.
Úgyis mindegy hiába is mondanám.
Nem hallgat senki, csak a magány.
Sírni szeretnék, üvölteni, zokogni
Minden ajtón hangosan kopogni.
De csak állok, kezem ökölbe
A szám már bezárult örökre.
Ne tudja senki mi az mit érzek.
Hiába, lassan úgyis elvérzek.

Mindenki

Birom, hogy mindenki kibebaszott okos........
Persze igen jobb nekem igy, persze erős vagyok, ja nem nem fog zavarni. Igen mosolyogni fogok egész hétvégén, hogy mindenkinek jó legyen. mert h nem azért jöttök. Aha végülis nem vetéttek észre a zsinorokat???? Bábu vagyok, mozgassatok KÉRLEK, ha már tudjátok, hogy mit érzek.
Kapjátok be a faszom! De sebaj, megint kinyaloma seggeteket, hogy ezt kaptam. úgyan már tök sima ügy! igazatok van.
Uh képzeljétek holnap felkelek és 5,5 év csak igy ripszropsz eltünik,nem is volt, nem fog fájni! sőt megkérem, hogy előttem dugjon a nőjével....Mert hát ugyse számit, TI TUDJÁTOK!

Üres

Üres szavakat mormolok magamba,
mért nem tarthatlak megint a karomban?
Minden, minden sorra döl halomba,
elmehet mindenki mostmár a faszomba.
Fogom a fegyvercsövét, erősen marokra,
gollyót röpitek a saját arcomba.
Mi vagy te mond mi vagy megint?
Miért nem fejezem már be a kínt?
Meglátlak szívem hevesen ver,
de nekem vajon tényleg ez kell???
Kavarognak fejembe a gondolatok.
Sajnálom, de azt hiszem örült vagyok....

Takarodj!!!!!

TAKARODJ! TÜNJ MÁR EL VÉGRE!
MIATTAD MEGY AZ ÉLETEM EGYRE JOBBAN FÉLRE.
MINDENHOL OTT VAGY, MÉG A LEVEGŐBEN IS,
JELEKET LÁTOK, MINK TALÁN NINCSENEK ITT!
HAGYJ VÉGRE BÉKÉN, ENGEDJ MÁR SZABADON.
MÁR MINDEGY IS NEM HISZEM HOGY MARADOK.
SZERETLEK TITEKET DRÁGA BARÁTAIM,
DE LASSAN MEGÖLNEK A SAJÁT ÁRNYAIM.
EL AKAROK TÜNNI, EL MESSZE INNEN TOVA
HOGY NE GONDOLJAK RÁ TÖBBÉ MÁR SOHA.
HA TE NEM MÉSZ, HÁT ÉN MEGYEK....
VISZLÁT ÉDES ÉLET,ÜDVÖZLET FEKETE HEGYEK....

Lélegzés

Beszív-kifúj, beszív-kifúj, beszív-kifúj...

Látod milyen egyszerű? Lélegzel. Tüdőd levegővel telik meg, szíved ver és vért pumpál a testedbe. Forró oxigénnel dús vérrel telik meg az agyad. Egyszerű, és mégsem.

Már megint itt vagyok. Kocsmába ülök, és iszok. Mostanában ez van. Nem számít semmi.

Szólíts Lizzienek, vagy Tinának vagy akár minek, hisz ilyenkor úgy sincs nevem. Nem én vagyok. Nem tudom ki Ez.

Megiszom az első felesem, majd jön a következő. Vérem alkohollal hígul, agyam szép lassan eltompul. VÉGRE! Már nem gondolkodok. Torkomat marja a szesz, érzem, hogy testemen úrrá lesz. Eltűnök, menekülök, nem számít ki leszek, csak ne maradjak meg magamnak.

Belül kiabál egy hang:"Miattad iszom!", de ezt senki nem hallja.

Lassabb lett minden, nézem az arcokat, a szórakozóhelyen a fények villognak. Tompa vagyok, csak a zenére figyelek, táncolok és kiűzök mindent. Csókba forrok valakivel, nem számit a neve se a neme, nem teljesen mindegy? Hisz nekem sincs nevem. Eltűnt a Betti, csak a mélyben kiabál: "Mit csinálsz Te állat? Nézd hová jutottál!!!!". Nem számit, semmi sem számit már. A másik személyiség nélkül is minden reggel ugyanúgy fáj. Marnak a sebek, mar a bűntudat, mégsem szabhatok neki STOP táblás utat. Újra és újra csak ezt teszem, nem tudom ki vagyok, néha azt érzem nem is létezek.

Aztán leszáll az est, mikor egyedül vagyok. Beszélek Istennel, de alig-alig válaszol. Tudom mit akarok, csak nem tudom minek és hogyan. Mért így kellett lennie, oh kérlek mondd Uram!

Betti vagyok ilyenkor, de ez se tetszik nekem. Sehogy sem igazodok ki a lelkemen. Üvölt a csend, és mégis hallgat a magány, elegem volt! Mért büntetem magam tovább?

Szeretnék Én lenni, szeretnék boldog lenni, de a szívem néha elfelejt verni. Egy név van agyamba, lüktet és kiabál! " HALLOD TE BAROM,NEKED SZÓL A MAGÁNY!"

De nem hallja, hiába mondom, nem tud ő semmit, hisz ő már rég álarcot húzót.

Örült kacajom töri meg a csöndet: "Megbolondultál? Minek vársz még többet?"

Érzés kavarok bennem, erős és tudatos,csak megmutathatnám valakinek, hogy legalább egy ember tudja mit gondolok. Nem értik, én pedig nem mondom, hisz az érzéseket úgyse mutathatom. Előre az utamon, na de merre tova? Sok sikert ehhez, te ostoba!

De csitt. Figyeld, hallgasd csak! Emlékszel az elején az egyszerű mondatra?

Beszív-kifúj, beszív-kifúj.

Érzem, hogy élek, de az oxigén elfogyott, fullad a létem. Az oxigén mindenhol ott van, és megél,de ha a tüdő nélküle marad, akkor a test már nem él.

Pár perc csak, lassan fullad minden: leáll a tüdő, a szív egyre lassabban ver, a vér keringés megszűnik, az agy tompul el. Fekete lesz minden, ahogy a test megszűnik. Látod nem is oly egyszerű, érdemes mondani még valamit?

Ok

Mindennek oka van, és minden összefügg. De miért? talán nem is lényeges...
Folyamatosan, olyan meglepő jeleket kapok, amik azt sugalják, hogy erősnek kell maradjak, holott nem érzem úgy, hogy erő lenne bennem.
Elvesztettem eddigi életem, "minden egész eltörött", helyette most épül egy új.
Egy olyan emberke lépett be az életembe, akiről nem is hittem, hogy létezik. Megért. De nem úgy, mint mások. Inkább úgyfogalmaznék: "átért", átérez. Hihetetlen érzés. Nem kell játszani, nem kell elnyomni. Nagyon nagy erőt ad, pedig sose gondoltam, hogy találok ilyet. Nem érzem, hogy felsőbbrendű lenne, nem érzem, hogy hazudik, hanem csak azt érzem, hogy olyan, mint én. Elveszett, őszínte, és reménykedő. Végre nem érzem azt, hogy csak én "panaszkodok", beszélek az érzelmeimről, még a másik zárkozott, és alig árul el dolgokat. Most sok olyan dolog van, amit csak nekem mond el, amit csak én tudok, és ez nekem akkora szó, hogy szerintem nem is gondolja mit adott ezzel. Valahol még félek csalódástól, de fele annyira se, mint eddig. Mert most már én is Titok örző vagyok. Megengedte, hogy belelássak életébe. Segit és én is segitek.
Imádom az eddigi barátaimat is, mert tényleg mellettem álltak a sok szarba, segitenek, szeretnek, de most inkább lelki társra leltem, mint barátra. Csodálatos érzés.
Aztán mostanába , egyre többen beszélnek nekem a Szeretről és Istenről.
Ma adományoztam a JEHOVÁKnak, pedig akkora csalódást okoztak bennem, hogy nem hittem volna, hogy szóba fogok még állni velük. És tessék, rá kellett ébrednem, hogy minden ember más, függetlenül attól, hogy milyen csoportba, vallásba vagy bármilyen besorolásba tartozik. Nagyon jót beszélgettem velük, minden kötöttség nélkül.
Valahogy itt ülök most és elmélkedek a miérteken, és talán minden azért van h jobb ember legyek.
Itt van az Álmom, a visszatérő. Mindig úgyanaz. És rákellett jönnöm, hogy nem véletlen ez se. Fel kell készülnöm egy olyan lelkierőre, és tisztulásra, hogyha az álmom valósággá válik, tudjak odaállni, minden EGO és önzés nélkül. Mert oka van annak a köteléknek, amit az álom mutat.
Nagyon nagyon fáj minden este úgyanazt hallani, végignézni, és mégis valahol tudom, hogy fájnia kell és ott a másik oldal is: Nem véletlenül nálam köt ki minden éjjel.
HIszem, hogy van egy "szellemvilág", egy másik sík, hol mindenki összeköttetésben áll másikkal a tudatalatt, és oka van ezeknek a dolgoknak.
Nem gondolhatom, hogy megbolondultam, pedig sokszor ezt érzem. Ezek nem lehetnek véletlen dolgok. Bár sajnos ezt igazán senki nem érti, és mindenki örültnek néz, holott, áhh nem is tudom.
Szerintem nem véletlen...