Már nem tudom mondani, amit érzek
Némaságba burkolozva, egyedül félek.
Úgyis mindegy hiába is mondanám.
Nem hallgat senki, csak a magány.
Sírni szeretnék, üvölteni, zokogni
Minden ajtón hangosan kopogni.
De csak állok, kezem ökölbe
A szám már bezárult örökre.
Ne tudja senki mi az mit érzek.
Hiába, lassan úgyis elvérzek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése