Lélegzés

Beszív-kifúj, beszív-kifúj, beszív-kifúj...

Látod milyen egyszerű? Lélegzel. Tüdőd levegővel telik meg, szíved ver és vért pumpál a testedbe. Forró oxigénnel dús vérrel telik meg az agyad. Egyszerű, és mégsem.

Már megint itt vagyok. Kocsmába ülök, és iszok. Mostanában ez van. Nem számít semmi.

Szólíts Lizzienek, vagy Tinának vagy akár minek, hisz ilyenkor úgy sincs nevem. Nem én vagyok. Nem tudom ki Ez.

Megiszom az első felesem, majd jön a következő. Vérem alkohollal hígul, agyam szép lassan eltompul. VÉGRE! Már nem gondolkodok. Torkomat marja a szesz, érzem, hogy testemen úrrá lesz. Eltűnök, menekülök, nem számít ki leszek, csak ne maradjak meg magamnak.

Belül kiabál egy hang:"Miattad iszom!", de ezt senki nem hallja.

Lassabb lett minden, nézem az arcokat, a szórakozóhelyen a fények villognak. Tompa vagyok, csak a zenére figyelek, táncolok és kiűzök mindent. Csókba forrok valakivel, nem számit a neve se a neme, nem teljesen mindegy? Hisz nekem sincs nevem. Eltűnt a Betti, csak a mélyben kiabál: "Mit csinálsz Te állat? Nézd hová jutottál!!!!". Nem számit, semmi sem számit már. A másik személyiség nélkül is minden reggel ugyanúgy fáj. Marnak a sebek, mar a bűntudat, mégsem szabhatok neki STOP táblás utat. Újra és újra csak ezt teszem, nem tudom ki vagyok, néha azt érzem nem is létezek.

Aztán leszáll az est, mikor egyedül vagyok. Beszélek Istennel, de alig-alig válaszol. Tudom mit akarok, csak nem tudom minek és hogyan. Mért így kellett lennie, oh kérlek mondd Uram!

Betti vagyok ilyenkor, de ez se tetszik nekem. Sehogy sem igazodok ki a lelkemen. Üvölt a csend, és mégis hallgat a magány, elegem volt! Mért büntetem magam tovább?

Szeretnék Én lenni, szeretnék boldog lenni, de a szívem néha elfelejt verni. Egy név van agyamba, lüktet és kiabál! " HALLOD TE BAROM,NEKED SZÓL A MAGÁNY!"

De nem hallja, hiába mondom, nem tud ő semmit, hisz ő már rég álarcot húzót.

Örült kacajom töri meg a csöndet: "Megbolondultál? Minek vársz még többet?"

Érzés kavarok bennem, erős és tudatos,csak megmutathatnám valakinek, hogy legalább egy ember tudja mit gondolok. Nem értik, én pedig nem mondom, hisz az érzéseket úgyse mutathatom. Előre az utamon, na de merre tova? Sok sikert ehhez, te ostoba!

De csitt. Figyeld, hallgasd csak! Emlékszel az elején az egyszerű mondatra?

Beszív-kifúj, beszív-kifúj.

Érzem, hogy élek, de az oxigén elfogyott, fullad a létem. Az oxigén mindenhol ott van, és megél,de ha a tüdő nélküle marad, akkor a test már nem él.

Pár perc csak, lassan fullad minden: leáll a tüdő, a szív egyre lassabban ver, a vér keringés megszűnik, az agy tompul el. Fekete lesz minden, ahogy a test megszűnik. Látod nem is oly egyszerű, érdemes mondani még valamit?