Legyen már holnap...

http://www.youtube.com/watch?v=BU0qteRQuZI

Pillanatok alatt hullik szét minden darabokra.......
Boldog új évet.......csak legyen már...

A katona harca

Tűz lobbant valahol, amitől a katona a porba hullt.
Térdelve, hangosan zokogott, hogy lehet, hogy amiben hitt így megkopott?
Bátor harcos volt ő, a hősök egyike, akinek csak a hite volt a mindene.
Szilárdan állt, és hitte, hogy sérthetetlen, hisz a lelke bezárult, nem maradt más csak elme.
Biztos volt benne, hogy állhat ily magányosan, hisz az érzelmek csak halált hozhatnak.
Nem értette mi történt, nézte a lábait, hogy történhet ez, hisz két lábon áll itt.
Nem ólomból van, hanem a legnemesebb acélból, rendíthetetlen igaz, de teljesen más célból.
Aztán jött Ő, szárnyai vörösek, tökéletlen angyal, neki mégis a minden lett.
A katona kezéből kiesett a fegyver, harcolni már képtelen, és nem is érthette meg.
Üres kezével, most az Ő kezét fogta, tudta, hogy egy pillanat, de mégis odaadta.
Szíve megtelt, hite meggyengült, ereiben a vére örült táncba lendült.
Ezen az éjszakán nem értette, hogy élhetett eddig egyedül, hisz ma már képtelen...
De jött a hajnal, és Ő is vele ment. A katona hajtogatta, hogy tudta hogy ez lesz, hisz máshogy nem lehet...
Újra egyedül állt a harc mezőn, máskor pedig saját lelkével szemben ült.
Majd lassan tett egy lépést és még egyet, érezte, hogy fáj, de másképp megreked.
Valami kettészakadt benne, hirtelen meghasadt, de csak ment tovább,ott hagyva több darabba.
Nem adta fel, hisz ő egy bátor katona, előre nézve haladt önmagával harcolva.
A tűz égetett, fényesen lángolt, de belelépett és már nem is félt a haláltól.
Ó, mily csodás volt a lángok közt elégni, forróra hevülni, majd a pernyében szállni.
Boldog volt, hisz már nem volt egyedül, szívében az éjszaka emléke, a lelke meg elkerült.
Messze földeket járt be, megismert társakat, már nem számított a gyűlölet és a harag.
Retteget, félt, hogy megint fájni fog, de látta, hogy minden lélek ugyan így bolyong.
Végigmérte magát és örülten kacagott - lám mégis csak egy megégett fém szív vagyok...-

Utazas az eletbemben

Zene:
http://www.youtube.com/watch?v=O5PfckdCtqs


Arcok jonnek-mennek. Pillanatok peregnek megallithatatlanul. Hova rohan az elet? Vajon mi fele tart?
Megtorpansz a sotetben es nezed a vasznat. Eleted vasznat. A multad filmjet vetitik. Jaj, de edes artatlan gyermek voltal. Nezd, ep megteszed az elso lepeseket, majd elesel. Mindig elesel. De ujra es ujra felallsz, amig vegul mar szaladni is tudsz. De meddig maradhatsz itt nezni a multadat? Mi lesz a tovabbi filmkockakon igy? Latod mar is itt tart a kep, hogy ulsz es ujra es ujra hatranezel. Semmi sincs a jelenedben, csak a multad fekete-feher kockai. Kisertenek es kovetnek. Hiaba mondjak, hogy lepj tul rajtuk,mert konnyu... Hogy lenne az, amikor mindenki tudja az igazsagot?! Lehetetlen tul lepni teljesen, felesleges is probalkozni.
Emlekszel az elso haziallatodra? Milyen volt megkapni es nevelgetni? Vagy a szamodra "ez volt eletem legjobb szulinapja" emlekekre? Elso szerelem majd a fajo szakitas? Eleted meghatarozo emberek csillingelo nevetesere, szemuk pillantasara, boruk illatara es az olelesekre? Es mikor kileptek az eletedbol es mar csak a fajdalom maradt, emlekszel a pillanatra? Igen altalaba a fajdalomra tisztabban emlekszel. Az eros melly erzelmek valahogy tisztabban jonnek, es ujra es ujra ateled. Tenyleg azt hiszi valaki, hogy ezt el lehet felejteni? Hogy 10 ev mulva nem rohogsz, vagy zokogsz ezeken? Hogy halalod elott, oregkorodban nem lesz olyan jo visszanezni a filmen, ahogy megismerted a legjobb baratod, ahogy osszevesztetek, majd kibekultetek, de valahol mindig is tudtatok h osszetartoztok es kialakult az a kapocs,ami nelkul nem elet az elet?
Vagy ha megerzed az elso szerelmed illatat a tavaszi meleget hozo szelloben a viragok illata kozott? Es nagyon jol tudod, hogy a gyomrod ugyanugy osszerandul,mintha ott allna, ugyanugy faj az ami elmult,mint sok sok eve. Mert az ember birtoklo, es nehezen felejt. Talan nem is akar felejteni, hisz ebbol epul az ember. Minden filmkocka egy ujabb tegla, amihez a cementet te kevered, hisz csak te dontheted el, hogyan tapasztod egymashoz a darabokat.
Megsugok valamit, amire mostanaba jottem ra. Ne kuzdj, ne harcolj, engedd a fajdalmat, hagy jarjon at, hisz ez a normalis. Minden faj, ha vege. Es soha nem tudod lezarni teljesen.
Hat fogd a filmedet, es rakd zsebre a kockakat. Ne az egeszet, csak filmkockakat, vagy fenykepeket. Minden darab te vagy, hat minek kidobni?
De ne nezegesd mindig, hisz ha felvillan egy erzelem ugy is latod oket. Inkabb bovitsd.
Most allj meg es gondolkozz kicsit, mert a kerdeseimmel mar visszaemlekeztel, most nezz korul.
Mit latsz? En ep egy teraszon ulok Ausztraliaban, ahol most eleg borus az eg,de neha kisut a nap es megvilagitja a tavaszi viragok szineit. Tavasz van, minden uj eletre kel. Beszivom a levegot, majd kiengedem. Magamba szivom az illatot es elrakom. Mosolygok meg hallkan szol a zene, ahol a 30y pont azt enekli, hogy "azon gondolkodott, hogy mi lett volna belole, ha nem hatra indul el, hanem elore, es hogyha szamolni vissza, visszafele kezd el, nem harommal vegez, hanem az eggyel" Na igen, valami ilyesmirol beszeltem...
Es, hogy mi lesz velem, ha nem hatra indulok el? Meg nem tudom, de terveim vannak. A fejemben en vagyok a film iroja, de az elet a rendezo. De szeretnek vegre sok mindent, terveim vannak, amit megvalositok, azert, hogy az eddigi drama kategoria talan happy endes komediava alakul at.

Ejjeli latomas

Zene hozza.
http://www.youtube.com/watch?v=inbk68QVibA&feature=related

Azt hiszem, valahol mar lattalak.
nem tudom, hol es mikor, de akkor is mar vartalak.
Orzom az arcod, sokszor latlak ejjel
valosag vagy? vagy tudatom csak kepzel?
Fajo maganyom partjat verdeso hullamok
Remenyem tengereben uszo konnyu buvarok.
Igazgyongyot keresnek, de eddig csak hamis akadt
Pedig biztosan tudom, hogy valahol mar lattalak....

Varva varlak, fohaszokat mormolva keresem
vadul verdeso rabsagba ragadt szellemem.
Legbelul erzem, hogy josz es ismerlek
Nem lehet a lelkem lelancolt szerelem.
Ereimben a verem vadul forr es luktet
Szivem minden dobbanasa erted kuldet.
Te is csak egy kodben allo maganyos alak vagy
Pedig biztosan tudom , hogy valahol mar lattalak...

Prédikátorok

Bort isztok és vizet prédikáltok,
de tudjátok mit, csak mosolygok rátok.
Én őszinte voltam veletek,
Ti meg? Ti csak játszogattok egy szerepet.
Azt mondjátok, hogy lélek, csakra és szeretet?
Ugyan már ti se gondoltátok komolyan ezeket.
Nem bántottam soha, adtam amit tudtam,
és ti tanítotok, engem, hogy mit hogyan?
Haha, fogadjam meg ezt a tanácsot?
Én is hazudjak a szemetekbe, amit ti csináltok?
Beszéljek én is arról milyen őszinte vagyok?
Közben hátad mögött a "szerelmeddel" dugok?
Ugyan már, szóra se érdemes ez az egész.
Legalább látom, hogy lehet, hogy nem vagyok merész,
hogy nincs kisugárzásom, hogy nem vagyok egész
De már tudom, inkább vagyok magányos, és kevés
mint hazug, erkölcstelen színész.
Példaképek voltatok, már csak egyszerű emberek.
Szuper erőtöket már nem látom bennetek.
Nem hazudtam soha, egyszerű és őszínte voltam,
Nem érzem magam prédikátornak.
De köszönöm, mert most önbizalmat adtatok.
Mert én legalább tisztán és naivan ember maradhatok.

Soha

Soha ne hidd el azt aKit látsz, mert sokszor vakon nézel, és kiderül, hogy nem létezik.

Kérdések és vallomások

Vajon mi alapján érzünk valaki iránt? Ki dönti el, hogy így legyen?

Minél többet olvasok róla, annál több a kérdésem.
"A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló komplex vonzalom. A másik ember egész lénye alatt értem a szellemi, lelki, és testi területek vonzalmát, mely a külső megjelenéstől, a lelki közösség harmóniáján át, a nemi vágyakozásig bezárólag, - mindent magába foglal.

A szerelemnek csak úgy, és akkor van értelme, ha beteljesedett vágyakozásról, kölcsönös vonzalomról van szó. Amennyiben a szerelem nem ilyen, úgy értelmetlen.A viszonzatlan szerelemnél nincs rosszabb és egészség rombolóbb, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne olyan embert tüntessünk ki szerelmünkkel, aki nem méltó rá."

És ezt ki határozza meg? Hogy lehet értelmetlen az ami önmagába is szép, mert az érzés gyönyörű, még akkor is ha fáj.
Sokan hisznek a "szerelem első látásban", sokan a "megismerem és megszeretem-ben".
Mindenkinek más a szebb, és mindenki máshogy találja meg.
De azt veszem észre, hogy az a legszebb (nálam), mikor hirtelen jön, de sok sok év után.
Megismersz valakit és éltek egymás mellett, úgy hogy sose gondolsz úgy rá, hogy uh milyen pasi/csaj. Hanem jó ismerős, köszöntök egymásnak és ennyi, nem mozgat meg.
Sőt rá nézel és: nem az esetem,mert fekete/szőke a haja, és egyébként is te a kék/barna szeműeket szereted, meg hát biztos nem is jó fej...
Aztán a Sors úgy hozza, hogy megismered közelebbről, egyre egyre közelebbről. ÉS már minden külsőség eltűnik. Újra ránézel, de már más az arca, mi történt?? Mért lett más? Mi változott? A haj és a szem szín ugyan az maradt, akkor mi történt?
Már a fekete hajról a csillagos ég jut eszedbe, vagy a szőkéről a Kis hercegből ismert részlet a búzamezőről. Már nem egy haj szint és szem színt látsz, hanem A haj szint és szem szint. A lelke körülveszi a külsejét. Eltűnik minden, de minden, amiben eddig hittél. Látásod megváltozik, a külseje már a belsőt tükrözi. ÉS azt veszed észre, hogy te is megváltoztál. Ragyogsz tőle. Mint a vicces idézetben: " A szerelem olyan, mint a bepisilés. Mindenki látja rajtad, de csak Te érzed a melegét". NA pontosan.
Megszereted még a hibáit is, szereted az idióta szokásait, amik talán régen idegesítettek. Szereted ahogy mosolyog, vagy a mozdulatát, mikor egy csak rá jellemző dolgot tesz.
Már nincs zsákbamacska, már nincs az a félelem, hogy úr isten és ha majd.. és ha... Mert már ismered.
Úgy érzed, mintha év ezredek óta ismernéd, mellette mersz önmagad lenni, mellette nem zavar semmi. És nem akarod a lelkét birtokolni, csak csendben mellette lenni, ha kell, és boldognak lenni, ha ő is az.
Na igen ám, és itt a bökkenő, mert két dolog lehetséges:
HA összejön és Ő is így érez, akkor az egekbe emelkedsz, és boldog vagy
De ott van az is, amikor nem így érez, és észre sem vesz. Megteszel mindent, hogy a kedvében járj. A barátok és ismerősök akik ismernek titeket, azt kérdezgetik tőled, hogy mért nem vagy vele? Szinte mindenkinek természetes lenne, csak neki nem.
És ilyenkor felmerül a kérdés, hogy miért? Miért csak Ő nem veszi észre? Miért mikor végre virágzol és önmagad vagy? Miért mikor ugyan az a vágy és jövőkép hajt titeket előre? Miért mikor annyi dologba megegyeztek?
vagy ha saját oldalról nézzük, akkor Mért pont Ő? Ki döntötte ezt el? Mért kell egyszerre fájnia és szépnek lennie? Mért nincs választás? Talán van remény? Vajon tudja mennyit ér egy perc vele és egy szava? Vajon mi lenne ha mondanád neki? Vagy mért nem segít valaki? vagy hol van egy angyal?
Nem tudod, úgyhogy hagyod, hogy csak érezz, hogy nevess és sírj.
De tudod, hogy öszíntén szeretsz és talán neked ennyi elég.

Vihar

Az esőben állok, tisztára mosom magam.
Körülöttem csak a cseppek hangja.
Nincs senki más csak én és a vihar.
Ilyenkor minden más teljesen kihal.
Fázok, de nem számit, elborít a víz.
Magamba szívom az illatot, amit az ég sír.
Polom rám tapad, mellbimbóm kemény
Víz folyik az arcomról, éled a remény.
Átveszem a vihar erejét, lüktet, él
Egyesülök vele, ereimben vízként folyik a vér.
Szívem hangosan ver, én vagyok dörgés.
Kiabálok, sikítok, velem forog a pörgés.
Lassul az egész, már alig alig kopog.
Belül a lelkem is már csak halkan zokog.
A víz beterített, majd eltakart.
Eggyé váltam a természettel és az erő megmaradt.

Fesztiválos üresség

Zene hozzá: http://www.youtube.com/watch?v=SfdQiyz0iMA

Arcok jönnek-mennek keresztül,
szemükbe fény vetül,
de kevés embernek fénylik legbelül.
Fesztivál van, az élet kicsi képe bezárva egy kerítéssel körülvett helyre.
Sokat kérnek, de keveset adnak. A szavakat alkohol borítja, az elme eltűnik, a emberi mivoltja megszűnik. Forognak a fények, de üres a világ. Tátong a lélek, és te egyedül állsz.
Eleged van, mert belül szenvedsz, úgy érzed rossz helyen vagy, nem vagy ide való. Mindenki túl egyszerű, túl önző... Alig akad egy-két ember akinek a fény a szemében vissza is.
Eltűnnek szavak, kihalnak a nyelvből, helyét felváltja az ÉN, ENYÉM, ADJÁL.
De hová lett a köszönöm? A kérem? és a szívesen?
Hogy mi a tisztelet? Ja, hogy az nem számit nektek?
Mond mégis hová lett a tiszta és őszinte szeretet?
Kiabálsz,dühöngsz, majd rájösz h felesleges.
Felkerekedsz és magad mögött hagyod ezt az egész szennyet.
Elvonulsz, távol a világtól, leülsz egy dombra, ahol érzed a nedves füvet és felbámulsz a csillagokra.
Becsukod a szemed, itt most nincsenek emberek, megszűnik a világ, nem fáj már a másság.
Hallgatod a messziről jövő zenét, végigfolyik az ereidbe, behatol a szívedbe. Veled illetve benned dübörög, egy ütemet ver a szíved dobbanásával. Mosolyogsz és lassan beszívod a friss levegőt.
Te tudsz köszönetet mondani, köszönetet a pillanatért ami megadatott, a pillanatért mi örökre benned marad. Megváltoztat, átalakít. Más vagy, más voltál és más is leszel.
Mosolyogsz a feljövő napra, ami lassan bevilágítja az eget, vörös sugarakkal átszőve a felhők puha felszínét.
Szemed csukva, és látod az arcokat, azokat az arcokat, akik számítanak. Akiknek a szeme szinte világit a szeretettől. Akik értik mért nem jó a többi ember között. Akiket szeretsz, mert te még tudsz szeretni.
Élvezd és repülj. Mert repülhetsz, hisz más vagy. Fura, különc de mégis ember.
És benned van a vágy, hogy segíts, hisz adhatsz, ami sokkal jobb, mint mikor kapsz.
Szemed lassan kinyíllik és tudod, hogy már nem kell, hogy fájjon, nem kell, hogy félj.
Mert hiába vagy magányos, sose leszel egyedül.

ÉS zene utána: http://www.youtube.com/watch?v=gkOW6OvqsxY&feature=PlayList&p=3FE91849D46E7AE7&playnext=1&playnext_from=PL&index=3

Mosoly

Apró fénypontok életemben,

a múltam mi volt elengedtem.

Boldog vagyok, hisz nem ránt vissza semmi,

Új érzelmek, új emberek, az egészet újra kezdi.

Olyan szép, olyan csodás, olyan öszínte,

szerelmek, barátok minden amiben hittem.

Magam vagyok, de mégsem egyedül,

Szívemben egy dal hangosan hegedül.

Bár le tudnám irni amiket érzek,

Bár megmutathatnám milyen szépek a képek.

Csendben és céltudatosan várok.

Úgy érzem most teljesülhetnek végre az álmok.

Papír hajó

Apró papír hajót hajtogatok,

érzelmeim amik vannak, belerakom.

Fedélzetén így nehéz a rakomány,

de remélem nem süllyeszti el az ár.

Feladom a harcom. MENJEN!-kiáltom,

hajómat lassan a vízre bocsájtom.

Hiába már minden érzelem,

a jövőt úgy is csak képzelhetem.

De talán majd eléri a tengert,

megnyugszik a szívem,

leteszi a fegyvert.

És talán a víz jó felé sodorja,

nem jön vihar,

nem törik vitorla.

Eljut oda, ahová szívem vezeti,

És neki is kincs lesz,

E elázott papír galacsin.

Képek, csak úgy...érzések.

Szárnyalások

Hagy szállhassak,
na kérlek, csak egy napot!
Hagy hozzak le fentről egy csillagot,
Lehoznám a fényét és a melegét,
hogy beteritsem vele a Föld egyik felét.
Tudod mit? inkább pillangó lennék,
hernyóból szépséggé fejődnék.
Repülnék virágról virágra,
pedig csak 3 hónapra jöttem a világra.
Szabadon és színesen élnék.
Nem számitana más csak a kék ég.
Áh azt hiszem, ez se a minden,
mert társak nélkül mit ér az egész?
Azt hiszem nincs nagyobb vágyam,
csak hagy lehessek a Tiéd.
És azt kérdezed, hogy minek?
Mert úgy szárnyak nélkül is hozhatnék csillagot,
És pillangóként is érinteném a Napot.
Szabadon élnék, de mégsem egyedül,
Nem lenne félelem, nem lenne ami menekül.
Nyugi, ne aggódj, most is boldog vagyok,
hisz Veled tölthetek pár pillanatot.
Szállnék, lepke lennék, eget is fognék,
De azt hiszem, mégis csak Igazi Énem lennék.

Álmok

Ma éjjel álmodtam. Mindig elgondolkodok ilyenkor, hogy miért vannak az álmok?
Azért, hogy az egekbe emeljenek egy pillanatra? Majd az ébredés után a földbe tiporjanak?
Olyan, mint a szerelem. Egyik pillanatban a világ mindenség, a következőben pedig rém álom. Öleled a párnád, fogod a levegőt, kapkodsz a semmi után. Majd kinyitod a szemed, és látod, hogy nem létezett, amit valósnak hittél. Szemedet könny borítja el, mert csak egy valótlan emléket látsz.
Nem választhatod meg az álmaid, ugyanúgy, mint ahogy a szerelmed sem. Csak jönnek, betöltik a tested, a szíved, a fejed és mindened. Körülvesz és te magad leszel a szerelem és az álmok. Nem tudod kitörölni, őrzöd a pillanatokat, amiket az élet adott. Mosolyogsz, majd sírsz, de mégsem cserélnéd le ezeket az ajándékokat bármennyire is fájnak. Mért nem lehet ezt irányítani? Ki dönti el, hogy így legyen?
Érezted már? Érezted már azt, mikor ott van Ő, akkor bármire képes lennél? Nincs benned félelem, csak megfognád a kezét és akár hegyeket másznál vele, akár a kútba ugranál, ha arra vágyna. Ölelkezve belevetnétek magatokat a világ legmélyebb kútjába, és nem lenne benned félelem, mert bízol benne. Mellette nem félsz elérni a csillagokat, mellette nem félsz önmagad lenni. Bízol benne, és ő is benned. Elmondod minden titkodat, feltárod az igazi arcod, ő pedig mosolyogva hallgatja. Látjátok egymás hibáit, de még azok is szépek. Nem számit semmi. Nincs idő, nincs tér, nincs jövő. Csak a pillanat van és a szemeibe elterülő mindenség. Apró lépésekben megismeritek egymást és hihetetlen módon mégis egyre jobban és mélyebben szeretitek egymást.
De mi a helyzet, ha ez csak egyoldalú, vagy még nem találtál ilyet? Akkor harcolj tovább és ne add fel. Élvezz ki minden pillanatot, ami csak egy kicsit is hasonlit ezekhez a dolgokhoz, és adj hálát, hogy megkaptad ezt. Nem tudhatod mit hoz a holnap, de tehetsz érte.
Most boldog vagyok, de egyben mérhetetlenül szomorú is. Mégsem cserélném le, amit álmodtam. Bár nem a valóság volt, de erőt adott, hogy ne adjam fel. Érzem még az álmaimban érzett illatot, amit a bőre árasztott, érzem karjainak ölelését és a forró csókjának az izét.
Kivánhat e ennél valaki is többet, mégha csak álom is? Nem lehetek mohó, örülöm kell ennek a tudatalatti ajándéknak is, mert ráébresztett, hogy érzek, és hogy erősen és tisztán érzek. A legnagyobb ajándékot, amit kaphatunk: szeretet és szerelmet. Tisztán és őszíntén.

égitest

Jösz, jösz csendesen...
Falakat döntesz, az égbe emelsz,
majd a sárba tiporsz, és mélyre temetsz.
Foglak, vigyázlak, szeretve ölellek,
de mégse elég, zárt kapun zörgetek,
mond mit adjak még? mi lenne elég?
nem voltam ott mindig? miért kevés?
egyetlen vagyok, mindig az egyetlen leszek,
akihez, ha jösz bármikor beengedlek.
soha nem mondtam, hogy nem teheted,
mégha ezzel magamat a mélyre temettem.
Bár értékelnéd, a csodákat mit adok,
Amitől sokszor az arcod úgy ragyog.
de úgy tünsz mintha félnél,
pedig tudod, hogy elég ha megkérnél.
Sokszor hideg képnek tünsz,
én vagyok a kereted, de mégsem türsz.
Nézz fel az égre, keresd meg a csillagunk
És igaz te is látod, hogy mik vagyunk?
örökké ragyogó forró égitestek,
mik az égre fényeket festenek.
Egymás nélkül üresek a fények,
de ha túl közel mennek nagyon megégnek.
Ne égess, kérlek ne vakits teljesen,
Halványítom ragyogásom, hogy a tiéd élhessen.
És jösz, jösz csendesen.

Némaság

Már nem tudom mondani, amit érzek
Némaságba burkolozva, egyedül félek.
Úgyis mindegy hiába is mondanám.
Nem hallgat senki, csak a magány.
Sírni szeretnék, üvölteni, zokogni
Minden ajtón hangosan kopogni.
De csak állok, kezem ökölbe
A szám már bezárult örökre.
Ne tudja senki mi az mit érzek.
Hiába, lassan úgyis elvérzek.

Mindenki

Birom, hogy mindenki kibebaszott okos........
Persze igen jobb nekem igy, persze erős vagyok, ja nem nem fog zavarni. Igen mosolyogni fogok egész hétvégén, hogy mindenkinek jó legyen. mert h nem azért jöttök. Aha végülis nem vetéttek észre a zsinorokat???? Bábu vagyok, mozgassatok KÉRLEK, ha már tudjátok, hogy mit érzek.
Kapjátok be a faszom! De sebaj, megint kinyaloma seggeteket, hogy ezt kaptam. úgyan már tök sima ügy! igazatok van.
Uh képzeljétek holnap felkelek és 5,5 év csak igy ripszropsz eltünik,nem is volt, nem fog fájni! sőt megkérem, hogy előttem dugjon a nőjével....Mert hát ugyse számit, TI TUDJÁTOK!

Üres

Üres szavakat mormolok magamba,
mért nem tarthatlak megint a karomban?
Minden, minden sorra döl halomba,
elmehet mindenki mostmár a faszomba.
Fogom a fegyvercsövét, erősen marokra,
gollyót röpitek a saját arcomba.
Mi vagy te mond mi vagy megint?
Miért nem fejezem már be a kínt?
Meglátlak szívem hevesen ver,
de nekem vajon tényleg ez kell???
Kavarognak fejembe a gondolatok.
Sajnálom, de azt hiszem örült vagyok....

Takarodj!!!!!

TAKARODJ! TÜNJ MÁR EL VÉGRE!
MIATTAD MEGY AZ ÉLETEM EGYRE JOBBAN FÉLRE.
MINDENHOL OTT VAGY, MÉG A LEVEGŐBEN IS,
JELEKET LÁTOK, MINK TALÁN NINCSENEK ITT!
HAGYJ VÉGRE BÉKÉN, ENGEDJ MÁR SZABADON.
MÁR MINDEGY IS NEM HISZEM HOGY MARADOK.
SZERETLEK TITEKET DRÁGA BARÁTAIM,
DE LASSAN MEGÖLNEK A SAJÁT ÁRNYAIM.
EL AKAROK TÜNNI, EL MESSZE INNEN TOVA
HOGY NE GONDOLJAK RÁ TÖBBÉ MÁR SOHA.
HA TE NEM MÉSZ, HÁT ÉN MEGYEK....
VISZLÁT ÉDES ÉLET,ÜDVÖZLET FEKETE HEGYEK....

Lélegzés

Beszív-kifúj, beszív-kifúj, beszív-kifúj...

Látod milyen egyszerű? Lélegzel. Tüdőd levegővel telik meg, szíved ver és vért pumpál a testedbe. Forró oxigénnel dús vérrel telik meg az agyad. Egyszerű, és mégsem.

Már megint itt vagyok. Kocsmába ülök, és iszok. Mostanában ez van. Nem számít semmi.

Szólíts Lizzienek, vagy Tinának vagy akár minek, hisz ilyenkor úgy sincs nevem. Nem én vagyok. Nem tudom ki Ez.

Megiszom az első felesem, majd jön a következő. Vérem alkohollal hígul, agyam szép lassan eltompul. VÉGRE! Már nem gondolkodok. Torkomat marja a szesz, érzem, hogy testemen úrrá lesz. Eltűnök, menekülök, nem számít ki leszek, csak ne maradjak meg magamnak.

Belül kiabál egy hang:"Miattad iszom!", de ezt senki nem hallja.

Lassabb lett minden, nézem az arcokat, a szórakozóhelyen a fények villognak. Tompa vagyok, csak a zenére figyelek, táncolok és kiűzök mindent. Csókba forrok valakivel, nem számit a neve se a neme, nem teljesen mindegy? Hisz nekem sincs nevem. Eltűnt a Betti, csak a mélyben kiabál: "Mit csinálsz Te állat? Nézd hová jutottál!!!!". Nem számit, semmi sem számit már. A másik személyiség nélkül is minden reggel ugyanúgy fáj. Marnak a sebek, mar a bűntudat, mégsem szabhatok neki STOP táblás utat. Újra és újra csak ezt teszem, nem tudom ki vagyok, néha azt érzem nem is létezek.

Aztán leszáll az est, mikor egyedül vagyok. Beszélek Istennel, de alig-alig válaszol. Tudom mit akarok, csak nem tudom minek és hogyan. Mért így kellett lennie, oh kérlek mondd Uram!

Betti vagyok ilyenkor, de ez se tetszik nekem. Sehogy sem igazodok ki a lelkemen. Üvölt a csend, és mégis hallgat a magány, elegem volt! Mért büntetem magam tovább?

Szeretnék Én lenni, szeretnék boldog lenni, de a szívem néha elfelejt verni. Egy név van agyamba, lüktet és kiabál! " HALLOD TE BAROM,NEKED SZÓL A MAGÁNY!"

De nem hallja, hiába mondom, nem tud ő semmit, hisz ő már rég álarcot húzót.

Örült kacajom töri meg a csöndet: "Megbolondultál? Minek vársz még többet?"

Érzés kavarok bennem, erős és tudatos,csak megmutathatnám valakinek, hogy legalább egy ember tudja mit gondolok. Nem értik, én pedig nem mondom, hisz az érzéseket úgyse mutathatom. Előre az utamon, na de merre tova? Sok sikert ehhez, te ostoba!

De csitt. Figyeld, hallgasd csak! Emlékszel az elején az egyszerű mondatra?

Beszív-kifúj, beszív-kifúj.

Érzem, hogy élek, de az oxigén elfogyott, fullad a létem. Az oxigén mindenhol ott van, és megél,de ha a tüdő nélküle marad, akkor a test már nem él.

Pár perc csak, lassan fullad minden: leáll a tüdő, a szív egyre lassabban ver, a vér keringés megszűnik, az agy tompul el. Fekete lesz minden, ahogy a test megszűnik. Látod nem is oly egyszerű, érdemes mondani még valamit?

Ok

Mindennek oka van, és minden összefügg. De miért? talán nem is lényeges...
Folyamatosan, olyan meglepő jeleket kapok, amik azt sugalják, hogy erősnek kell maradjak, holott nem érzem úgy, hogy erő lenne bennem.
Elvesztettem eddigi életem, "minden egész eltörött", helyette most épül egy új.
Egy olyan emberke lépett be az életembe, akiről nem is hittem, hogy létezik. Megért. De nem úgy, mint mások. Inkább úgyfogalmaznék: "átért", átérez. Hihetetlen érzés. Nem kell játszani, nem kell elnyomni. Nagyon nagy erőt ad, pedig sose gondoltam, hogy találok ilyet. Nem érzem, hogy felsőbbrendű lenne, nem érzem, hogy hazudik, hanem csak azt érzem, hogy olyan, mint én. Elveszett, őszínte, és reménykedő. Végre nem érzem azt, hogy csak én "panaszkodok", beszélek az érzelmeimről, még a másik zárkozott, és alig árul el dolgokat. Most sok olyan dolog van, amit csak nekem mond el, amit csak én tudok, és ez nekem akkora szó, hogy szerintem nem is gondolja mit adott ezzel. Valahol még félek csalódástól, de fele annyira se, mint eddig. Mert most már én is Titok örző vagyok. Megengedte, hogy belelássak életébe. Segit és én is segitek.
Imádom az eddigi barátaimat is, mert tényleg mellettem álltak a sok szarba, segitenek, szeretnek, de most inkább lelki társra leltem, mint barátra. Csodálatos érzés.
Aztán mostanába , egyre többen beszélnek nekem a Szeretről és Istenről.
Ma adományoztam a JEHOVÁKnak, pedig akkora csalódást okoztak bennem, hogy nem hittem volna, hogy szóba fogok még állni velük. És tessék, rá kellett ébrednem, hogy minden ember más, függetlenül attól, hogy milyen csoportba, vallásba vagy bármilyen besorolásba tartozik. Nagyon jót beszélgettem velük, minden kötöttség nélkül.
Valahogy itt ülök most és elmélkedek a miérteken, és talán minden azért van h jobb ember legyek.
Itt van az Álmom, a visszatérő. Mindig úgyanaz. És rákellett jönnöm, hogy nem véletlen ez se. Fel kell készülnöm egy olyan lelkierőre, és tisztulásra, hogyha az álmom valósággá válik, tudjak odaállni, minden EGO és önzés nélkül. Mert oka van annak a köteléknek, amit az álom mutat.
Nagyon nagyon fáj minden este úgyanazt hallani, végignézni, és mégis valahol tudom, hogy fájnia kell és ott a másik oldal is: Nem véletlenül nálam köt ki minden éjjel.
HIszem, hogy van egy "szellemvilág", egy másik sík, hol mindenki összeköttetésben áll másikkal a tudatalatt, és oka van ezeknek a dolgoknak.
Nem gondolhatom, hogy megbolondultam, pedig sokszor ezt érzem. Ezek nem lehetnek véletlen dolgok. Bár sajnos ezt igazán senki nem érti, és mindenki örültnek néz, holott, áhh nem is tudom.
Szerintem nem véletlen...

varázs

Viaszos fényes varázs.

Remélem meg lesz a hatás.

Hálát adok előre a sorsnak.

Hogy szavaim felsorakoztak.

Sikerülni fog,

tudom és érzem.

Különben miért kéne élnem?

Kértem, hát meg is kapom.

Hisz oly annyira akarom.

Lobban a szikra, ég a láng

Egy hajszál a semmibe szállt.

Fogadalom pecséttel égett,

Elküldtem kérelmem az égnek.

Tudom, hogy hall odafönt valaki,

Köszönöm, hogy kérésem nem marad itt.

Viasz szívet kezembe tartva,

Gondolkodok, vajon, hogy lehet ilyen hatalma?

Tartom, vigyázok rá, az életem akarva.

hallgatás

Téged hallgatlak. Ép nevetsz, és mondod h szeretsz.

Tudtam én hogy jól jön ez majd egyszer.

Rég hallottam hangod, gondoltam ez segit, de nem úgyan olyan.

De jobb mint a semmi. Minden jobb, mint a semmi.

Bár, most nincs semmi. Semminek, semmi értelme.

Ez van.

elme

Az épelméjűség határán az elmebajjal játszok.

Ima

Ezt akartad?
Jól csinálod!!
Örvendek, hogy kivánod halálom.
Ezaz rúgj belém még, légyszi kérlek.
Mostmár mindegy, mert már nem félek.
Nincs más csak testem, üres lélek.
Eltiprok pár embert, és pápá végzek.

Képek

Hát tessék, bár nem az én fejemből van, de hasonló:
Kérem betenni alá zenének:
Quimby: Legyen vörös http://www.youtube.com/watch?v=acf-2uhAZkQ
Suhancos- Jól : http://www.youtube.com/watch?v=pSBPpA8JHcU
Kaukázus- Agyhalál : http://www.youtube.com/watch?v=s2DdCkv97Sw